Valaki, aki nagyon kedves a szivemnek, olyasmiket mond idonkent a (fokent tradicionalis technikaval keszult) kepeimet nezegetve, hogy az (is) a jo bennuk, hogy sokszor vissza kell mennie hozzajuk, mert akarhanyszor latja oket, ujabb es ujabb réteget fedez fol. Hogy ez igy van-e vagy sem, nem tudom, ehhez o jobban ert, de egy biztos: megszallottan vonzodom a rétegeimhez, egyiket a masik hatara hordva, hogy azutan ugyanolyan szenvedellyel probaljak athatolni rajtuk. (Mellekesen ez a retegezes vonzott elsosorban a digitalis technikahoz is.) Mondjuk: ez az en kis privát konstrukcio - dekonstrukcio - rekonstrukcio triptichonom.
Ez most onnan jutott eszembe, hogy ra kellett jonnom, a zeneben is allandoan ezeket kutatom leginkabb: a visszafejtheto, egymasra rakodott (rakott) jol definialhato, megis egymashoz (egymasba) simulo texturakat. Es az egyik ilyen isteni retegezo zenesz az eletemben Andrew Bird nevre hallgat.
Majd nalam sokkal okosabbak eldontik, hogy ez a chicagoi fiatalember vajh' milyen zsanerben prezentalja kisse almatag, rendkivul rugalmas enekstilusat, ami rejtelyesen, de meggyozoen (=autentikusan) agyazodik bele azokba a teljesen meghatarozhatatlanul sok rétegu es (horribile dictu!) gyakran igen fulbemaszo melodiakba, furcsa, sokszor enigmatikus szovegdarabkakba es a mindezeket at-atszovo tisztan hangszeres temakba.
Hogy azonnal a kozepebe vagjunk, hallgassuk csak meg mondjuk a kovetkezo darabot a 2007-es Armchair Apocrypha cimu lemezrol, es azonnal megertjuk, mirol is beszelek; de meg inkabb alljon itt egy masik is az egyik kedvenc albumomrol (Andrew Bird & the Mysterious Production of Eggs, 2005). Hogy mit is akartam mondani azzal, hogy neha kisse titokzatosak a szovegek - de nagyon jok! errol kesobb meg irok -, arra jo pelda ennek a masodik dalnak a cime: kezfoltartassal tessek jelezni, ha sikerul megerteni elso olvasatra a "A Nervous Tic Motion of the Head to the Left" szolancolat melyebb ertelmet... De vissza a zenehez - egyelore.)
Kezdjuk azzal, hogy nem lehet hallani tul sok olyan valtozatos, varatlan, es hogy egy mokas szoval eljek: organikus (?), bar ketsegtelenul enyhen szomorkas 20 masodpercnyi (!) zenet, mint a Nervous Tic Motion... bevezeto reszenek a vege.
De picit eloreszaladtam a csodakkal, pedig akad am beloluk boven korabban is.
Minden egy visszhangositott pendulessel indul, ami utan az akusztikus gitar es Bird eneke elvezet bennunket a dal vilagos, bar bizarr temajahoz ("Over prescribed / under the mister / we had survived to / turn on the history channel / and ask our esteemed panel / why are we alive / and here's how they replied / you're what happens when two substances collide / and by all accounts you really should've died"). Na de akkor... mindossze vagy 40 masodperc mulva, indul a mar emlitett, kurtabbnal is kurtabb, viszont fantasztikus szakasz: a hegedue lesz a foszerep egy idore (Bird klasszikus zenei tanulmanyait hegedu tanszakon vegezte!), es szerintem legalabb ketszer valt hangnemet ez alatt a ropke ido alatt, hogy azutan egy megmagyarazhatatlanul tokeletes kotessel belegyalogoljon a (z elektromos) gitarba. Elindul egy igen magabiztos gitarhurpengetes (a Beatles-re emlekezteto hangsulyokkal), es csatlakozik hozza (figyeljuk a retegzodest? az igen-igen jo texturakat?) egy hatarozottan kisertetiesen hangzo... mi is? Talan szintetizatorhang?
Elarulom: nem az. Ez a hang Bird maga, mert hogy ez a "szintetizator" bizony Bird sajat füttyögetése.
Es ugye, még mindig csak valahol az elso perc vegen jarunk.
Egyszeruen lehetetlen osszeszedni es leirni ennek az 5 perces darabnak az osszes reteget es csodajat, csak morzsakat vagyok en is kepes elszorni. Mint az a masik elkepeszto csucs, ott 1:40 korul, amikor - teljesen varatlanul - a versszak vegen Bird eneke hirtelen mintegy a cappella-ra valt, keresztulmodulalja magat egy par elbuvolo akkordon, es bumm! bele a refrenbe (igen, abba a bizonyos enigmatikus "a fej ideges, balra huzo tik-tak mozgasa" szovegreszbe).
Meg egy dologrol muszaj irnom, mert hat... mert hat nyelv.
Mar a font idezett reszbol is kiderul(het) talan, hogy olyasmikrol es olyasmiket hallunk, amik mondjuk almatlan ejszakakon, ágyunkban forgolodva keresztulsuhan(hat)nak a fejunkon (foleg egy par ures borosuveg utan), de a temakra racafolva nem foltetlenul komor es depressziv suhanas ez. Bird meg veletlenul sem tortenetmeselo (ld. Tom Waits gyonyoru sztorijait), itt nem talaljuk meg a klasszikus verszak-korus-versszak-korus szerkezetet sem, inkabb intuitiv hangulatjelentesekbe, latszolag veletlenszeruen egymas melle kerulo szavakba, mondatokba ágyazza, amit nekunk szan - mellesleg félelmetes szokinccsel, zsenialis szojatekokkal es rimparokkal.
Ha mar megemlitettem a szokatlan, tokeletes rimparokat, meg azt, hogy egy nyelvzseni is él Bird-ben (sok mas mellett), arra alljon itt egy kis bizonyitek. A fent emlegetett lemez egy masik dalaban ezt halljuk, a nem tul konnyu es gyakori "formaldehyde" szora (figyeljuk meg, hogy hanyszor rimeltet - belso rimekkel is! - es fokent es elsosorban: milyen zsenialisan gördülő szoveggel):
My dewy-eyed disney bride,
what has tried
swapping your blood with formaldehyde?
monsters?
whiskey-plied voices cried fratricide!
jesus don't you know that you could've died
(you should've died)
Mellesleg ez az egész 2005-os album egy csoda, csoda, csoda, egy csoda-utazas Bird bizarr zenei vilagaban (a gitar, a hegedu, a harangjatek, a füttyögetés, a hajlekony es alkalmazkodo enekhang a bonyolult es nagyon gondosan elrendezett szavak szövedékében, es akkor még olyanokrol nem is beszeltem, mint a boritot es a belso fuzetket rajzolo Jay Ryan isteni munkai - aki amellett, hogy maga is remek zenesz, mondjuk a Flaming Lips-nek tervezett plakatot, es Michael Chabon egyik konyvboritojat is o rajzolta).
En 2005-ben fedeztem fol Andrew Bird-ot, bar az Andrew Bird & the Mysterious Production of Eggs mar a hatodik studio albuma volt, ha igaz, es azota a tizediknel tart. Egyebirant - az altalam hallott reszletek alapjan - ez a 40 eves ferfiu kepes arra a vilagbravurra, hogy minden egyes lemezen teljesen mast hallunk tole; ahogy ezt valaki meg is jegyezte, az eddigi cd-ken mintha minimum harom teljesen eltero karriert futna be - klasszikus zenesz, folk / alternativ country, dzsessz -, es mindegyiket, ismetlem: mindegyiket zsenialisan.
Mondom: elkepeszto tehetseg.