Van Carl Jungnak egy remek esszeje, amelyik - horribile dictu! - az analitikus pszichologia es a kolteszet kapcsolataval foglalkozik, es meg akkor is erdemes elovasni, ha eppen nem tartozunk Carl Gustav fan-taboraba. Ez arrol jutott eszembe, hogy a minap a kezembe kerult az egyik amerikai kortars irodalmi magazin, nagynevu kiadvany, sok-sok verssel. Ugy tunt, hogy a veletlen (vagy eppen ellenkezoleg: a hatarozott szandekossag) folytan az osszes bevalogatott koltoben akad valami elemi, melyen gyokerezo azonossag: kivetel nelkul a Jung altal definialt introvertalt muveszek csoportjaba tartoznak. Meglepett, hogy Jung kepes megmagyarazni bizonyos dolgokat mondjuk a kortars amerikai kolteszetben (is).
Pedig nem kellett volna meglepodnom. Jung ugyanis lenyegesen tobb mindenbe beleutotte az orrat, mint azt sokan gondoljak. Nyilvan mindenki tud a Freud-dal valo vitajarol, sokaknak remlik valami az "archetipusokkal" kapcsolatban, viszont ennel tovabb mar nem sok ember megy vele kapcsolatban. A fent emlitett essze peldaul nagy valoszinuseggel igen erdekes lenne mindenki szamara, akit erdekelnek a muveszetek, az alkotasi folyamat, a muveszi "lelek", raadasul nem-szakemberek szamara is konnyen olvashato es emesztheto. Ebben Jung arrol ir, hogy a koltok kozott két alapveto tipus kulonboztetheto meg aszerint, hogy ki hogyan is tekint sajat alkotasi folyamatara: vannak introvertalt es extrovertalt muveszek. De vigyazat! Mint majdnem minden jungi fogalom, ez a ket kifejezes sem pontosan fedi nala a koznyelvi ertelmet. Es persze, mint akarmilyen ketpolusu meghatarozas, nem lehet hajszalpontos, viszont azt gondolom, remekul el lehet indulni ezen az osvenyen, ha a kulonbozo szemelyisegjegyek nyomait keressuk az alkotasok szuleteseben, akarmelyik muveszeti agrol is legyen szo. (Pici kitero: sokan nyilvan folismerik Jung kategoriaiban Schiller hatasat - amit egyebkent Jung el is ismer -, mert az extrovertalt-introvertalt polus igen konnyen parhuzamba allithato a nemet orias naiv-szentimentalis fogalomparjaval.)
A Jung-féle introvertalt muvesz nem teljesen az, amire elso pillanatban reflexszeruen gondolnank (mondjuk egy fekete garbós-tweed zakos, kialvatlansagtol ego voros szemu fiatalember, aki az oriasi konyvtari polcok kozott megbujva egy Babits-kotetet szorongat, es remeli, hogy senkihez nem kell egy szot sem szolnia az elete hatralevo par eveben). Hanem egy olyan szemelyiseg, aki allandoan igyekszik tudataban lenni a benne folbukkano (letezo) alkotofolyamatnak, es aki ugy erzi, hogy pontosan erti es iranyitani tudja azt. Mindig tudja, mi miert tortenik, hogy mit miert csinal, a versiras (vagy mas kifejezesi forma) igen szandekos tevekenyseg nala. Meggyozodese, hogy a "muveszi produktum" kozvetlenul belole es altala szarmazik, es a szuletesi (szulesi) folyamatot teljes es szigoru ellenorzese alatt kepes tartani. Az alkotofolyamatot nem tekinti valamifele misztikus, elvont tudatallapotnak, az ihlet eljoveteleben nem hisz igazan. Ezek azok a muveszpalantak, akik egyetemi kurzusokat vesznek fol a targyban, akik elszantan hisznek abban, hogy a technikat nem csak meg lehet tanulni, hanem kotelezo is elsajatitani, hisznek abban, hogy a muveszet nem tobb (de nem is kevesebb!), mint akarmilyen mas (megengedem: kulonos) mesterseg, szivesen irnak koltemenyt megrendelesre, vagy kapott temaban, es igy tovabb. Ismet csak figyelmeztetek: amirol itt Jung mesel, az nem a produktum (a vers, a kep, a zenemu) maga, de meg csak nem is a letrehozasi (alkotoi) folyamat, hanem egyfajta attitud, amivel a muvesz sajat muveszetet tekinti. Viszont azert fontos ez, mert ez a szemlelet, ez a hozzaallas mely nyomot hagy az elkeszult alkotasra. A (jungi ertelemben vett) introvertalt kolto (festo, zeneszerzo, stb) ugyanis olyan tudatosan alakitott, formalt produktumot nyujt at nekunk, amely (az alkotoja altal) pontosan szandekolt, tobbe-kevesbe vilagos, egyertelmu hatast kivan kelteni a befogadokban. Mindazonaltal erdemes eszben tartani, hogy a leirtak egy letezo, ervenyes muveszi attitudre vonatkoznak, es semmifele ertekitelet nincs mogotte. Nem vagyok teljesen biztos benne, de valoszinuleg Petri kolteszetenek eleg sok darabja a jo pelda erre, es Kazinczy is tokeletes kepviseloje ennek a csoportnak. Zsenialis, tokeletes, befejezett koltemenyek, amelyeknek minden eszkoze egy bizonyos ertelmezesi pont fele mutat.
A muveszek masik tipusa az extroveltalt tipus. (Es megint csak ne arra az ismerosunk ismerosere gondoljunk, aki a multkori hazibulin a konyha sarkaig uldozott bennunket Faludyt melyen megveto, vadonatuj Villon-atiratainak kezirataval, mikozben igyekeztunk kiterni nagyivu mozdulatai elol, vigasztalo szavakat susogva a meg nem ertett zseni fulebe.) Jung szerint az extrovertalt muvesz az, aki ugy gondolja, hogy alkotokepessege nem sajat magabol, fokent nem a tudatos enjebol fakad, hanem valamifele kulso, idegen ero kenyszerere cselekszik (mu-alkot). Elragadja, folragadja, megragadja egyfajta surgos "szukseg", hajtoero, amely messze elkeruli a muvesz tudatos enjet. Legtobbszor ez a kep el a kozvelemenyben az "igazi" muveszekrol mar a klasszikusoktol kezdve (emlekezzunk csak mondjuk Platón Ión-jara: "...mert lenge lény a költo, szárnyas és szent, és mindaddig nem képes alkotni, míg az isten el nem töltötte, józansága el nem hagyta, és többé nincsen benne értelem", vagy a halivudi eletmufilmek jo reszere, az Agónia és extázis-tol kezdve az Amadeus-on at a Pollock-ig; vagy akar elovehetjuk József A. Ódáját vagy a Téli éjszakát is, es igy tovabb). Spontan aradas, a muzsa (aki lehet homlokon csokolo vagy pedig ellenkezoleg: demoni) ihletese, a rank zuhano kenyszer, hogy tollat (ecsetet, billentyuzetet) ragadjunk es kitepjunk valamit sajat testunkbol-lelkunkbol-husunkbol. A produktum tehat valahogy rajtunk kivulallo okokbol szuletik, mert meg kell szuletnie, ez a vegzete es persze az alkoto sorsa is. Ezt a "rajtunk-kivulallosagot" jelzi Jung "extrovertalt" kifejezese. Meg egyszer: Jung arrol beszel, ahogy az alkoto sajat magat latja, nem pedig magukrol a mualkotasokrol; arrol, hogy a muvesz sajat bensojeben mintegy elkulonit egy onallo vilagot, egy olyan regiot, amelyik nem igazan szoros resze a szemelyiseg tobbi teruletenek, es amelyik mindenkeppen utat akar torni maganak a(z on)kifejezes fele, a tudatossag szűrőit ripityara torve. (Mellekesen ezt az igen romantikus szemleletet az introvertalt csoport meglehetosen gyanakvoan es hitetlenul szemleli termeszetesen.)
Amiert ezt az igen hosszura nyult bevezetest leirtam, annak az az oka, amit mar emlitettem az elejen: az, hogy az alkoto hogyan is tekint onmagara, nyilvan mely nyomot hagy az elkeszult alkotason. Jung irja, hogy az extrovertalt muvesz kulonos formakkal es tartalommal dolgozik, gondolatait intuitiv modon lehet leginkabb megkozeliteni, a nyelvezet rengeteg ertelmezesi moddal terhes, aradnak a szimbolumok - mert mindez nem mas, mint egy eddig ismeretlen, lathatatlan tulpart fele vezeto hid. Forrasa a lelek visszafojtott vagy tudat alatti terulete, ezert tor a felszinre idonkent oly nagy erovel, hatasosan, friss hangokkal es latvannyal, es az erzelmek es latomasok igen meglepo (neha nyugtalanito) tomegevel. (Ha meg tobb peldara vágyunk, es mas muveszeti agban, nezzuk meg ujra a Csontvary-eletmuvet pl.) Jung egyebkent azert tartotta az extrovertalt muveszek letet es munkait kulonosen fontosnak, mert szűrőjükön keresztul letezes-elmenyunk legkevesbe ismert es ertett teruletei bukkanhatnak a felszinre, es igy van eselyunk arra, hogy ezeket beepitsuk az onmagunkrol alkotott terkepbe.
Hogy mindennek a megkulonboztetesnek mi ertelme van? Talan nem sok. Mindazonaltal hadd hozzam ide egy kedves ismeros reakciojat a fentiekre: "Szóval kijön, ahogy kijön, és ez önmagában érdekes. Hát, igen. Néha érdekes. Néha jó is. Csakhogy önmagában ez az extrovertáltság maximum azt garantálja, hogy (valamelyest) figyelemre méltó legyen (mert nem a "mesterséggel", hanem a "természetes", "őszinte", "közvetítések nélküli" - khm, izé, már aki hisz ezekben - emberrel - khm - találkozunk). Talán többnyire jobb, mint az introvertált költészet, lehet."