A minap szovaltasba (khm... heves vitaba) keveredtem valakivel, aki arra a kijelentesemre valaszul, hogy azert nem elfecserelt ido (sot!) legalabb kiserletet tenni a valosag termeszetenek a megertesere, szoval erre reagalva azt mondta, hogy neha, de talan igen gyakorta is, ezek a "mely gondolatok"1 semmit sem ernek (na jo, nem teljesen igy hangzott el a dolog). Mert hogy amikor az ember magaval az elet apro-csepro dolgaival viaskodik, akkor valahogy nem szamit igazan, hogy szerintunk a lét ertelme ez vagy az, vagyis ennek aztan semmi gyakorlati haszna nincs a napi gondok megoldasaban, nem mas ez, mint intellektualis maszturbacio. (Ellenalltam az olcso poennak, hogy ramutassak: a kijelentesenek lenyeget gyonyoruen lehetne az egzisztencializmus egy allitasakent ertelmezni, hehe.)
Teljesen igaz egyebkent: ha mondjuk egy szerencsetlen katona egy heves csata kellos kozepen hirtelen a korulmenyeinek filozofiai aspektusarol kezdene tunodni, kabe semmiperc alatt az ibolya illatarol gondolkozhatna, alulrol szagolva. Igen: az elet (Elet) dolgai a legeslegfontosabbak, nem is ketseges. Ha elobb nem, a vegso elszamolasnal kiderul, hogy valoban csak ez van, a jelen Eletunk; a mult az a mult (olyan, amilyen, nem valtoztathatunk rajta), a jovo... hat, az vagy lesz, vagy nem lesz; viszont a most, a jelen, az igy definialt ido es ter az a mienk, azt teljes mellszelesseggel birtokoljuk. Kovetkezeskeppen - es ez maradt ki a vitapartner gondolataibol - igen fontos, hogy milyen dontesek menten, hogyan is eljuk meg ezt a jelent. Mondok kozhelyet, de nagyon lenyeges (es sokszor mellozott) kozhelyet: ugy tunik nekem, az eletunket vegigkisero konstans dontesi szituaciok kozul az egyik legeslegfontosabb, amit elvileg mindenkinek meg kell(ene) hoznia eletutjanak korai szakaszaban, hogy milyen foku tudatossaggal kivanjuk atelni a rank kiszabott elnivalokat.
Egy ponton, amikor en eppen ravaszul valamifele mély(nek latszo) bolcsesseget csempesztem a mondataimba, a beszelgetotarsam idejekoran es hevesen kozbevagott, hogy "ugyan, ezt minden kisiskolas tudja". Es en persze folnevettem, mert naná, hogy igaza van. Mostanaban elsokezbol (András-kezbol) tapasztalom, ha eddig nem tudtam volna, hogy a gyerekeknek valami elkepesztoen eros racsodalkozas-erzekuk van, es az a mod, ahogy e menten intezik a kis eletuk ugyes-bajos dolgait, raadasul nagyon nagy foku tudatossagot (is) mutat. (Nem veletlenul mondjak az okosok, hogy a gyerekek a vilag legzsenialisabb filozofusai - de erre mindenki tud 27 ezer peldat mondani, aki kozelebbi kapcsolatba kerult veluk.) Meg nem meritette oket ki az "elet", meg nem tesznek felre szokatlanul izgato gondolatokat es otleteket, hogy "majd kesobb, ha lesz ra idom", meg nem tompitotta el az erzekeiket a kornyezet es a korulmenyek.
Ugy gondolom, hogy amikor a letezesunk mindennapos bajaival veszodunk, vagy belebujunk valami puha, meleg, biztonsagos, kenyelmes tudattalansagba (ez nagyon divik mostansag, fokent a vilagnak azon a felen, ahol en elek, es "begyuruzve" a vilag egyeb teruletein is, koztuk Magyarorszagon), vagy pedig az ennel sokkal kinosabb, de (intellektualisan) izgalmasabb utat valasztjuk. Es bizony akadnak, akik habozas nelkul az utobbi mellett dontenek. Ki tudja: meg az is lehet, hogy kiderul: ez a kenyelmetlen, soha-nem-beken hagyo, varatlan kalandokat igero utazas nem csak egzisztencialisan segit, hanem vegsosoron valaszt ad a letezesunk alapkerdeseire is.
___________________________
1 Ironia involved.