2013. 05. 13.
Furcsa időket élünk. Második rész.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Az egesz ket verseskotettel kezdodott, ket regebbi antologiaval (Az uj amerikai kolteszet Iowa antologiaja es a Kortars innovativ kolteszeti antologia - laza cimforditasok, bocs) es persze a Chabon-fele utopiarol irt poszttal. Foltunt: egy generaciohoz tartozunk (quasi). En, meg egy rakas amerikai kolto. Es megis. Vagy megsem. Ez idaig nem egy nagy folfedezes, mert hogy a nagy szamok torvenye szerint minden generaciohoz tartozik egy bizonyos szamu irodalmar.

Igenam.

Igenam, de egymas utan olvasva oket, hirtelen arra dobbentem ra, hogy bizony van valamifele jol definialhato poszt-poszt-izé vonulat itt, akarhogy is nezem.

Hoppa. "Jol definialhato". Helyben vagyunk.

Ugy tunik, hogy ennek a csoportnak a stilisztikai megkulonbozteto jegyei, de ugy altalaban is: az ertekrendszere, etikaja egy igen sajátos generacios tapasztalatbol taplalkozik (megint csak magyarazkodni kenyszerulok, hogy ne hangozzak elkepesztoen hulyen: a hangsuly a sajátoson van). De nezzuk csak sorjaban.

A dolog ugy all, hogy follepett egy olyan uj amerikai koltonemzedek, akinek a kisujjaban vannak a modernistak, az experimentalis es/vagy avantgarde amerikaiak, az objektivistak, a new york-i iskola meg még sorolhatnam, viszont  nem kivannak valamifele egyseges "mozgalomkent" follepni, elodeikkel ellentetben abszolut nem erzik szukseget mondjuk a csoport-identitas definialasanak (ezert teszem meg helyettuk en, elegge el nem itelheto modon), nincsenek koltoi "programok" vagy "kialtvanyok", es igy tovabb. (Vagyis eppen emiatt a negacio miatt definialodhatnak "uj nemzedeknek".)

A dolog azert erdekes (nekem, legalabbis), mert hogy mindezek ellenere (?) rendkivul sokat irnak es gondolkodnak magarol a kolteszetrol (mellekesen elsopro mertekben bloggerek - hiaba, ez mar csak igy lesz ezentul, foltartoztathatatlanul jonnek a blogger-nemzedekek), es megis. Vagyis: megsem. Hm.

Az elso dolog, ami foltunik, hogy mellozni igyekeznek a hagyomanyos, kozvetlen onreflektalo (oneletrajzi vagy quasi-oneletrajzi) hangot. Sot: igen gyakorta megkerdojelezik, problematikusnak velik es csupan illuzorikusnak tartjak a szemelyes elmenyeket. Aztan meg egy dolog: kinosan kerulik a narracio barmilyen formajat, vagy ha nem, akkor legalabb istenesen megbonyolitjak.

Leginkabb a nyelv, az identitas kulonbozo aspektusai es a tarsadalmi kerdesek foglalkoztatjak oket, ezeket barangoljak be, vallatjak, de anelkul am - es ez igen csak megkulonbozteti oket kozvetlen elodeiktol -, hogy lemondananak a hagyomanyos verseles oromeirol, kihivasairol es lehetosegeirol, mondjuk rimekrol, kotott formakrol, es igy tovabb. (Nem veletlen, hogy az egyik nagy elod, Oppen reneszanszat eli manapsag, fokent a kesoi versei, amelyekben mar sokkal tobb liraisag van az igen preciz objektivizmusa mellett; nem is szerettek erte a kortarsak). Magyaran, kicsit olyanok, mint a szarkak: ha meglatnak valami fenyeset, csillogot (akar technikat, akar temat, akar hagyomanyt), ami erdekli oket, es amit hasznalni tudnak a celjaikra, szepen magukeva teszik, nincs mese, meg akkor is, ha elso blindre teljesen logikatlannak (sot, ne adj isten: "reakciosnak", elavultnak) is tunik a dolog. Hogy meg nyilvanvalobb (es kozhelyesebb) legyen, hogy mirol beszelek: nem a mult romjain epitik a jovot, szo sincs muveszi "hitvallasrol" meg "fejlodesrol". Nincsen vateszes kolto (ez nem ujdonsag, de:) nincsenek muveszi-tortenelmi (sot: akarmilyen) kuldetesek sem. Valahol ez a poszt-izé nemzedek elkepzelese a kolteszetrol, ez az anti-hitvallasos, anti-hos jellegu irasmod. Ez most megint nem tunik valami spanyol viasznak igy, elso olvasasra, de ha vegiggondoljuk, a kolteszetfilozofiakban mindig volt egy olyan vonulat, hogy haladunk (ertsd: fejlodunk, azaz "jobbulunk") valamitol valami felé, es ekozben renduletlenul es faradhatatlan hevulettel csepeljuk a mult megkovesedett hagyomanyait. Ez az, ami ebbol a negyvenes eveit taposo amerikai koltonemzedekbol totalisan hianyzik. (De ugyanigy nincs bennuk semmifele politikai vagy vallasi vagy lelki vagy akarmilyen "kuldetestudat" sem, vagyis fol sem otlik bennuk az arnyeka sem annak a hires-hirhedt elhivatottsagnak, ami a klasszikus avantgarde-ot - is - jellemezte, hogy ugye az esztetikai szabadsag meg a politikai szabadsag... satobbi, nem folytatom, mindenki erti szerintem, akit ez erdekel.) Talan Ginsberg volt az utolso nagy vatesz, azt hiszem. De ha mar Oppen-t emlegettem, o irja, hogy az "igazi kolteszet olyan nyelvezet, amelyik onmagat teszteli", szoval valahogy igy.

Mas szoval, olyan ez az egesz, mintha valamilyen negativ-kuldetestudata lenne az egesz nemzedeknek: nincsenek szabalyok, nincsenek torvenyek, nincsenek abszolut igazsagok (ha mar itt tartunk: nincsenek "igazsagok", mint olyanok), semmit sem lehet tokeletesen es teljes mertekeben megerteni, nem itelkezhetunk, nincs jogunk erkolcsi eloirasokat kovetelni, stb, stb. "Egy olyan korben forgok, amelyik nem mutat semerre." - irja errol gyonyoruen Fraser. Minden nezopontot, minden iranyt megismerni, de egyiket sem valasztani. Kerdezni, kerdezni, kerdezni, de soha nem felelni. A szabaly az, hogy nem lehetnek szabalyok. A vilagot "egy fioknyi torott targykent erzekeljuk; hid-generacio vagyunk, akik megprobalunk ujra osszerakni mindent es megerteni, mi is veszett el, es valahogy hozzaszokni ahhoz, amit talaltunk" - irja egyikuk sajat magukrol.

Hat persze. Ez a nemzedek a 80-as evekben valt folnotte, amikor mindenhonnan a reagan-i amerika kincstari optimizmusa vigyorgott rajuk: a legyozhetetlensegnek, a szabadpiacnak, az amerikai folsobbrendusegnek egy soha nem tapasztalt babjateka. Csakhogy a valosag mast mutatott, konnyen at lehetett latni az arnyjatekon, a kepmutatason, sot, még ott kisertett a 60-as evek utani kiabrandulas is az apak nemzedekeben - sem a nagyregenyt iro figuranak, sem a hoskoltemenyt zengo koltonek nem lehetett hinni jo lelkiismerettel. Es azota sem javult a helyzet ez ugyben (megrendult a hit - a katolicizmus botranyai -, a csalad - valasok szama soha nem volt ilyen magas, es meg folytathatnam).

Hogy blikkfangosan visszautaljak Chabon-ra, bukott utopiak mindenhol. Valoban: korben forgunk, amelyik nem mutat semerre.

Kulcsszavak: irodalom

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés