Kinga Britschgi
2013. 09. 19.
A múltat végképp eltörölni.

Nem is en lennek, ha errol az egesz fantasztikus Adobe-dologrol nem jutna eszeme egy es mas. Ami - latszolag - eshet persze az onostorozas kategoriajaba is, de en szeretem azt gondolni, hogy inkabb... nos, onironia.

Az Amerika utani vilagban irja Fareed Zakaria, hogy a tortenetek manapsag arrol szolnak, hogyan lehet kiszolgalni a nagytomegeket a kisszamu elit helyett, akik valaha eppen azt dontottek el, kik is azok a 'nagytomegek'. Majd hozzateszi, hogy a kulturalis kozegben az uj tomegkultura valt a legfontosabb elemme, mert ebben a demokratikus vilagban a mennyiseg szamit es nem a minoseg. Vagyis csak az a lenyeges, hogy 'mennyi' es nem az, hogy 'ki'.

Pontosan errol van szo.

A huszadik szazad vegi muveszek egyik legfobb torekvese az volt, hogy egy bizonyos magasrendu kultura uj kommunikatorai legyenek. Abban a szandekukban, hogy egyarant kotodjenek a modern muveszetekhez es sajat koruk rohamosan valtozo elektronikus kornyezetehez, elkezdtek kisajatitani azt a verbalis es kepi informaciot, amelyik a popkultura iparagaiban nagy mennyisegben eljutott a tomegekhez. Az elektronikus vizualitas es a muveszettorteneti iranyzatok osszekapcsolasa azt jelentette, hogy az alkotomuveszet onmagara reflektalo nagyvallalkozassa valt, amelyik sajat muveszettortenetet a tomegkultura szorakoztatoipari oriasava szovegezte at. Ez a media-barat vizualitas-tomeg es az ezt megideologizalo kulonfele elmeletek gyorsan megnyitottak a kulonfele intezmenyek penztarcait es folgyorsitottak az intezmenyes muveszet jovedelmezoseget. Ahogy az un. nehezen befogadhato muveszetek jobban elerhetove valtak a tomegek szamara, a 'felsobbrendu' muveszet gyakorlata fokozatosan eltavolodott az egykor oly fontos (muveszi) innovaciotol azert, hogy teljesseggel befogadhasson mindenfele problematikus, vitat kelto tenyezot (muveszt) - lasd peldaul Cezanne, Braque, etc vs. a magyar szarmazasu Sam Havadtoy korul csoportosulo kepzomuveszeket vagy eppen Takashi Murakamit. Mig az elobbiek nyilvanvaloan muveszi innovaciot es stilusvaltast hoztak, az utobbiak legfobb celja az elismeres es/vagy a tomegkommunikacio. A hangsuly attolodasa az innovaciorol az ellentmondasossagra szoros osszefuggesben van a muveszet es piac uj tipusu kapcsolataval, stilusosan es kepletesen szolva a szurrealis es popularis hazassagaval, az avantgarde vegevel es a posztmodern folemelkedesevel. Manapsag a kozeputas kultura oly athato es mindenutt jelenlevo a tarsadaloman, hogy a magasmuveszet kozeppontjaba kerult, es ezzel parhuzamosan oriasiva tagitotta a kulturalis tevekenysegekben reszt vevok szamat.

Gondoljunk csak napjaink nagy muzeumi tarlataira. Sorra nyilnak a korabban avantgarde-nak szamito muveszeti alkotasokat folvonultato, most viszont oriasi tomegsikerhez vezeto kiallitasok. Ezeken az esemenyeken az eddig 'neheznek' bizonyulo darabok konnyen befogadhatokka valnak azaltal, hogy mar ott, a kiallitason szimbiotikusan osszetapadnak a felhasznalasukkal keszitett termekek eladasaval. A marketing a 'nehez' koncepciokat konnyen emesztheto rovid szlogenekre, vizualis es hangtoredekekre egyszerusiti le. Az egyik kedvencce valt kifejezes a kulturalis elmeny 'megtapasztalasa' (lasd a fent emlitett, reszvetelemmel indult Adobe-kampany szlogen modatat peldaul: "the Upcoming New Creatives Experience"), ugyanolyan modon, mintha mondjuk egy hullamvasuton valo izgalmas utazasrol beszelnenek. Napjainkban majdnem minden kiallitas vegen var bennunket a kiallitas anyagara aktualizalt emlektargyakkal zsufolt 'muzeumi bolt' (gyakran fizikailag is a kiallitotermek utolso allomasakent): katalogusokban, kulcstartokon, salakon, tanyerokon, kepeslapokon, ekszereken, mindenfele apro-csepro dolgok tomegen koszonnek vissza a par perce a kiallitason latott muveszeti alkotasok masolatai. A kiallitott darabok mintegy kiterjeszkednek az eladhato produktumok vilagaba, ott kozponti motivumma valnak, es igy az alkotasok altal kepviselt koncepciot konnyen befogadhatova valtoztatjak. Ily modon a latvany el- es levalasztasa a muveszeti alkotasrol megnoveli az egyediseg csereerteket. Az ujabb es ujabb hasonlo nagyvallalkozasokkal egyre jobban elmosodnak az elmeleti hatarok a muveszeti alkotas valodi tartalma es az eladott produktum mogotti jelentes kozott.

A latvany elkulonitese a muveszeti targytol egy mas tipusu diskurzust indukal magarol a latvany jelenteserol. A folyamat nagyon hasonlit ahhoz, mint amikor peldaul egy vallalati bekebelezes utan a megvasarolt ceget darabjaira szedi az uj tulajdonos, es igy ertekesiti: a toredekek osszessege nagyobb piaci ertekkel bir, mint az erintetlen egesz. A muveszeti alkotas jelentese ('koncepcioja') kivehetetlenul kodosse valik, miutan a produktum eladadasaban osszemosodik esztetika es marketing. Tetszik, nem tetszik, manapsag a nezok, befogadok mindegyike lenyegeben shoppingol es aruk kozott valogat, amikor peldaul kiallitast nez. Es valojaban mi, a posztmodern nemzedek mar regen otthonosan es kenyelmesen erezzuk magunkat ebben a kozegben. Valaha igen alparinak szamitott ugy tekinteni egy muveszeti alkotasra (de igen sok targyra is), mint egy akarmikor megvasarolhato (megvasarolando) termekre, de napjainkban teljesen mas a helyzet. A mindent a penz szemuvegen at nezo mukereskedelem, a mualkotasokkal kapcsolatos barmilyen adas-vetel levetkozte a megveto konnotaciokat, es ma mar nem az a fontos a szamunkra, hogy elvezzuk es ertsuk a Muveszetet magat, hanem az, hogy hatasosan es azonnal kommunikalja felenk a 'vagyott produktum' jelleget.

A 'magas' es 'alacsony' kultura koze befeszkelodott 'kozeputas' iranyzat a tomegkultura kepeben: szinte soha nem lepi tul a szorakoztatas igenyet, egy termek eladasanak szuksegesseget vagy eppen egy 'elmeny' emlekenek targyiasulasat, azaz letenek legfobb ertelmet a vasarloereje (csereerteke) adja. Ez kulonbozteti meg mind a 'magas', mind az 'alacsony' kulturatol; ez a ketto ugyanis - termeszetesen mas-mas modon - a kulonfele muveszetelmeletek, politika es gazdasag valodi kritikajat kozvetiti felenk. A 'magas' es 'alacsony' kultura a kozeputas kultura ellensulya: lazadas (bizonyos esetekben forradalom) a kozeputassag ellen, szemelyes szukseglet(ek)bol fakado muveszi alapallas. Mindketto koncepciok, elmeletek osszeutkozesenek vagy/es a muveszi kifejezes szabadsaganak fizikai megvalosulasi pillanatait definialja. Ezzel szemben a kozeputas kultura maga a status quo. Lehet ugyan, hogy kritizalja onmagat, de teszi ezt ugy, hogy mindekozben piaci targykent is ajanlkozik. Sajat maga keretei kozott marad: eppen abban all az erteke, hogy mindig onmagarol szol, onszervezodo es sajat magat szabalyozza. Onkritikaja abbol a szempontbol tekint mindenfele valtozasra, hogy az mennyire nepszeru es mekkora szamu befogadot kepes vonzani. Sokkal inkabb szeret mar ismert folyamatokat 'ujratargyalni', mint hogy valamit leromboljon vagy gyokeresen mas koncepcio utan nyuljon. Vegsosoron ezek a tulajdonsagok a megfelelni vagyas, a valahova tartozas es az integracio manifesztalodasai, es a tokemozgas valamint a piaci stabilitas elkerulhetetlen velejaroi. A kozeputas kulturaban a piaci szabalyok vezerlik a valtozasokat.

Kb. most erkeztunk el ahhoz a ponthoz, ami indokolja, miert eppen az Adobe-eset kapcsan jutott mindez eszembe.

A tomegkultura illuzorikus (valotlan, hazug) 'innovaciojat' szinte allandoan nepszerusitik es terjesztik a befogadok ('kozonseg') koreben, hogy ezzel izles- es divatiranyzatot indukaljanak, ami termeszetesen magasabb piaci bevetelekhez vezet. A kozeputas tomegkultura mindig valami 'vadonatujert' lelkesedik. Hogy fenn lehessen tartani a valodisag latszatat ebben a marketing fogasban, a multat folyamatosan ki kell torolni a kollektiv tudatbol. Igy szuletnek olyan mondatok, hogy 'Ez mar lejart sztori, tipikus tavaly nyari divat!' es hasonlok. (Termeszetesen a 'tavaly nyari divat' kesobb majd totalis ujraelesztesen megy at - akar nosztalgia formajaban, akar eredetikent eladva, gondoljunk csak a mostani retrora, a diszkodivat ujboli folbukkanasara, az ujrealizmusra es meg sorolhatnam.) A tomegkultura mindig visszater ahhoz, amin korabban atlepett. Az allando tortenelmi felejtes es az eredeti funkciok elhomalyosodasa (elhomalyositasa) ahhoz vezet, hogy ujra es ujra folbukkan az uj Uj, az uj formaba ontott, uj kontextusba helyezett regi. A kozeputas kulturaban mindig is ilyen tudatos modon vezettek be a 'valtozasokat', es manapsag ez a modszer valt uralkodova abban a vallalati es intezmenyi szferaban, amelyik a kultura legfobb tamogatoja. Nyilvanvaloan semmi masrol nincs itt szo, mint pusztan az innovacio vagy valtozas illuziojarol. Azok szamara, akik meghatarozzak a kozeputas kulturat, a konnyu befogadas a vegso cel, es a piackepesseg a mozgatorugoja a gazdasagi statisztika es a tomegkultura kapcsolatanak. A tobb mindig jobb ebbol a szempontbol, es a 'tobb' eleresi modja mindig vilagosan meghatarozott.

Ez a mennyisegi szemlelet igen problematikusnak bizonyult bizonyos magasrendu kulturalis jelensegek szamara, fokent a kepzomuveszet vilagaban, ahol az egyediseg, a mestermu fogalma szorosan osszekapcsolodik a kivalosaggal es a nagyszeru vegeredmennyel. Itt leptek kozbe egyes posztmodern elmeletek. A posztmodern ugyanis azzal, hogy fokent kontextualis ertelmezest kinal, magaban foglalja mind a fennallo kultura kritikajat, mind pedig annak ujrakategorizalasat. Egy festo vagy szobrasz szamara a teljes kulturalis spektrum fair jatszoterre valt, manipulalhato targyak oriasi halmazava, es ezzel a kulonfele kombinaciok vegtelen sorat tette lehetove a szamukra. A fragmentacio nem hogy negativ ertelmet kapott volna, hanem egyenesen felszabadito erzest hozott, es a szimbolumok kotetlen folhasznalasaval ekletikus alkotasok szulettek. Olyan fogalmak, mint minoseg, muveszi integritas, szepseg elvesztettek jelentesuket, idejet multnak iteltettek. A muveszek a stilusok es nezopontok sokszinusegenek a segitsegevel probaltak es probaljak definialni a Muveszetet es a 'Muveszt' magat.

Napjaink kozeputas muveszei, ha kritizaljak is a fennallo kulturalis rendszert, vegsosoron eppen ezt a rendszert orokitik meg alkotasaikban. Nem gyartanak elmeleteket, nem mutatnak fol alternativat a fennallo renddel szemben, nem hoznak letre semmi innovativat. Ezzel szemben megtestesitik azt az ideologiat, hogy az egykori tortenelmi 'ujat' barmikor kifoszthatjak, kibanyaszhatjak az utodok, hogy ezzel letrehozzak az uj Ujat, ami persze nem mas, mint a regi sajat kepukre valo atszabasa.

A vegeredmeny egy kifinomult, huszonegyedik szazadi manierista alkotas: csillogo-villogo professzionalis mutargy, amelyiket szinte lehetetlen ertelmezni sajat szuletesenek tortenelmi kontextusan es a fetisizalodo anyagiassagon kivul, ugyanis nem mas, mint egy regikeletu muveszi koncepcio itt-ott kisse atalakitott masolata. Ez a tipusu muvesz a piacra es az intezmenyeknek dolgozik, mig a hagyomanyos alkoto sajat maganak es az utodnemzedeknek. Vegsosoron az uj muveszeti kozeg es mukereskedelem valoban arrol szol, amirol Zakaria irt: az, hogy 'mennyi', sokkal fontosabb, mint az, hogy 'ki'.

Csodalkozhatunk-e ezek utan azon, hogy ebben az elektronikus korban felnott, a fenti ideakkal atitatott posztmodern intezmenyekben tanult alkotok belecsoppenve a kepzomuveszet kietlen piacca valt terebe osztonosen a tomegkultura kozeputas muveszetehez vonzodnak?

A kerdes persze csak koltoi.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés