Az egyik kedvenc adomon ment le a minap ket osszeallitas Shakespeare-rol, es mi tagadas, eleg bugyutanak tartottam ezeket. Ez egyebirant azert meglepo, mert erre az radioallomasra nem igazan jellemzo a bugyutasag, sot.

A regi, leragott csontot ragcsaltak ujra: vajon ki irta igazandibol a Shakespeare-nek tulajdonitott muveket, valamint: Shakespeare valojaban nem egy forangu ur volt-e alneven?

Tudjuk, ekorul maig is verre meno vita dúl a Stratford-on-Avon szurkolok es az ellentabor kozott. A dolog egyebkent valamennyire jogos is, mert elvileg tenyleg eleg keveset lehet tudni Shakespeare eleterol (gyakorlatilag viszont sokat - de errol kicsit kesobb). Kulonosen minimalis azoknak az egyertelmu bizonyitekoknak a sora, amik Shakespeare-t kozvetlenul a neki tulajdonitott oeuvre-hoz fuzik. Van egy-ket nyomtatott szindarab abbol a korbol, amelyik Shakespeare-t jeloli meg szerzokent (de olyan is, amelyikrol ma mar nem gondoljak, hogy o irta), aztan ugye, ott van a Palladis Tamia (1598), ahol a Shakespeare-kutatok nagy oromere folbukkan egy Love's Labors Won nevu mu (azoknak irom, aki esetleg nem tudnák: nem eliras, ez egymas mellett szerepel a hasonlo nevu, jol ismert vigjatekkal!), amelyik meg mindig log a levegoben, es varja, hogy kideritsek: a Lóvátett lovagok egy valtozatarol van-e szo, vagy elveszett szindarab. Es persze tudomasunk van egy csomo - leginkabb jogi huzavonakat erinto - informaciorol a Shakespeare-eloadasokhoz leginkabb kotheto korabeli szintarsulatokkal kapcsolatban (King's Men - korabban Lord Chamberlain's Men neven is ismert), no meg nem beszelve a szamtalan anekdota-szintu (de valoszinuszeg valosagalapot birtoklo) sztorikrol (ld. Ben Johnson-nal).

Most, hogy atgondoltam mindezeket, kiderul, hogy nem is olyan elhanyagolhato az, amit valoban tudunk ezzel (vele) kapcsolatban. Hm.

Ami megis maig (fokeppen) tuzeli a szenvedelyes vitakat (ld. a font emlitett musor), az az egyszeru foltetelezes, hogy a rank maradt adatok alapjan a "Shakespeare" nevu bárd meglehetosen bárdolatlannak tunik. Hogy ugy mondjam: aluliskolazott ahhoz, hogy olyan kifinomult temakrol, mint mittudomen: kiralyi udvar mukodese, jogi kerdesek, satobbi, olyan bennfentesen irjon, mint ahogy a dramakbol lejon. Es ha ez igy van, akkor nosza, keressuk meg a megfelelo pedigréju urat (avagy - horribilie dictu! - holgyet), es maris megfejtettuk a titkot. (Igy kerul elo Oxford XVII. grofjanak a neve, vagy akar I. Erzsebet is, vagy a jobban ismertek kozul persze Marlowe, Bacon, es igy tovabb.)

A radioosszeallitasban idezett Stratford-on-Avon-ellendrukker szerint a dramak alapjan Shakespeare-nek elkepesztoen es hihetetlenul sok tudomanyban, tarsadalmi szokasban, erintkezesi formaban kellett szakertonek lennie, hogy az ezekben follelheto terminus technicusokat folhasznalja a darabok nyelvezeteben, mint metaforak, szoviccek, poenok, szimbolumok, utalasok, satobbi (csillagaszat, orvostudomany, ijaszat, tenisz, solyomvadaszat, mittudomen). Vagyis: hogy elhiggyuk Shakespeare letezeset, megdonthetetlen bizonyitekkal kell(ene) rendelkeznunk arrol, hogy hol tanult nyelveket, hol vegezte az iskolait, hogy kerult kozvetlen, átélt kapcsolatba az elokelok vilagaval es fokent az udvari elettel. De hat ugye, erre egy fikarcnyi bizonyitek sincs, igy aztan Shakespeare letezesere sem, vonjak le a kovetkeztetest sokan.

Namarmost.

Alljunk meg egy picit, es gondoljuk ugy igazan vegig, hogy vajon egy Statford-on-Avon-bol szarmazo kozember, mint Shakespeare, irhatott-e egyaltalan az udvari eletrol szolo (es mas, hasonlo) "bennfentes", plauzibilis muveket. A kerdes melyen persze az az elkepeszto butasag all, hogy ami a szinpadon megjelenik, az fenykepszeruen (hiperrealistan) tukrozi  a "valosagot", de legalabbis, igen szoros kapcsolatban all vele.

Jo.

Az ellendrukkerek azt allitjak, hogy Shakespeare fokeppen azert nem lehetett Shakespeare, mert hogy lehetetlenseg olyan pontosan es valosaghuen abrazolni mondjuk az udvari elet mindennapjait, anelkul, hogy maga is effektiv reszese ne lett volna (es nem szolgaloi szinten). Rendben, fogadjuk ezt el munkahipotezisnek, es nezzuk meg, hogy valojaban hogyan is mukodott a kiralyi udvartartas abban az idoben; az a kiralyi udvartartas, amit - ismetlem - az ellendrukkerek szerint "Shakespeare" oly huen abrazolt a szinpadon. Szerencsenkre abbol az idobol (az un. modern kori Anglia kezdeteirol) bosegesek a forrasaink, ugyhogy itt nem lesz hiba: eszerint akarhogy is olvasom, az akkori udvar legfobb urai (tobbek kozott peldaul) az udvari kamaras, a kincstarnok es a kiralyi istallomester voltak (a cimek megtevesztoek, tessenek csak utananezni, es ki lehet javitani, ha tevednek - de pl. az udvari kamaras ellenorizte szinte 100%-ban, ki kerulhetett az uralkodo szine ele, kulonosen, ki kap magankihallgatast). Szoval, ha ez az allitolagos "Shakespeare" mindezt oly realisan abrazolta a szinpadon, ugy, ahogy az ellendrukker had allitja, akkor nyilvan meg kellene jelenniuk peldaul ezeknek a titulusoknak is a Shakespeare-darabokban, igaz?

Csakhogy nem ezt talaljuk a dramakban.

Hogy csak a kamarás foladatainal maradjak, a Shakespeare-muvekben (tessenek csak atlapozni oket), a kiralyi cimet viselohoz lenyegeben barki, barmikor bejuthat, mindenfele "kozvetito" nelkul. Most, hogy igen feluletesen atporgettem az ide vonatkozo darabokat, nehanyban valoban folbukkan az udvari kamaras szemelye (de korantsem azzal a funkcioval, ami a valo eletben neki adatott), viszont kincstarnokra, istallomesterre (szallasmesternek is hívták) nem bukkantam. Igaz, ha vegiggondolom, hogy mondjuk ot folvonason keresztul azt kellene bamulnia a nezoseregnek, hogy az aktualis uralkodo oszt-szoroz-osszead-kivon (ma ugy mondanank: budzset tervez), mint ahogy az "realisan" tortent anno, nem biztos, hogy oly nagy izgalom lenne urra rajtuk, mint amikor azt latjak, hogy uralkodo eppen osszes unokaoccset es egyeb rokonait gyilkolassza boszen (vagy erre sző aljas osszeeskuvest) es karddal hadonaszik...

Ha a masik oldalrol kozelitjuk meg ugyanezt, akkor azt latjuk, hogy az anti-tanok kovetoinek kozvetetten az a legerosebb erve, hogy egy ilyen alacsony sorbol szarmazo egyen egyszeruen nem irhatott ilyen zsenialis (es bennfentessegrol arulkodo) dramakat. Haaat... ha most szambavesszuk a Shakespeare-kortarsakat, akkor azt latjuk, hogy bizony joreszuk nem igazan elokelo vagy gazdag csaladbol szarmazik, azaz: eppen annak ellenere irtak elkepeszto jo szindarabokat, hogy mondjuk tarsadalmilag nem igazan a felsobb osztaly tagjaikent tengettek eletuket. Csak kapasbol: Ben Johnson (egy komuves mostohafia), Marlowe (cipesz-gyerek), Middleton (szinten komuves sarj). Na jo, van ellenpelda is (Fletcher), de azert a kereskedo fia nem kerult rossz tarsasagba...

Menjunk tovabb. Ha valoban nem Shakespeare irta a Shakespeare-osszest, akkor viszont valami elkepeszto meretu es szigorusagu konspiracionak kellett leteznie, hogy titokban tartsak a valodi szerzo szemelyet. Gondoljunk csak bele: a szerzoseg megkerdojelezesere vonatkozo pletykak es otletek lenyegeben a mult szazadban valtak divatossa, azaz usque 300 evig senki nem beszelt errol, oly jol meg volt ez szervezve.

Igen am, de van itten egy bibi.

Az anti-sekszpiristak egyik bastyaja a mar emlitett Palladis Tamia, amire minden magara valamit is ado komoly Shakespeare-aki-nem-is-Shakespeare kutatonak illik hivatkoznia. Es valoban, ott az szerepel, hogy az egyik Shakespeare-potlo jelolt, az ebben a szerepben igen nepszeru Edward, Oxford XVII. grofja, "koztunk a legkivalobb vigjatekszerzo". Foglalkozzunk most vele egy kicsit.

Ugy tunik, a buzgo kutatok mintha megrekednenek fonti PT-soroknal... ha ugyanis atpillantunk a konyv szemkozti lapjara (kis tulzas), ott meg ezzel kapcsolatban eppen Shakespeare-rol esik szo, meghozza egy derekasan hosszu bekezdesen at! 

Az okosok ugy ervelnek, hogy egy olyan pozicioban levo embernek, mint Oxford XVII. grofja, nem volt ildomos folfedni, hogy tulajdonkeppen szindarabok irasaval tengeti ures orait. (Ami egyebkent nem is igaz igy; abban az idoben igen divatos foglalatossagnak szamitott verselgetni, meg szinpadi jeleneteket irni!) Ezzel szemben a Palladis Tamia iroja viszont eppen arrol beszel, hogy Edward micsoda remek mestere ennek a mufajnak... Vagyis, ha valami fenomenalis osszeeskuvest akartak szoni, hogy ne deruljon ki a turpissag, akkor eleg slampos munkat vegeztek e teren, mit mondjak...

Gondolkodjunk errol tovabb egy kicsit a magunk foldhozragadt modjan. Az egy dolog, hogy en nem vagyok egy nagy osszeeskuves-hivo, de mennyire realis az, hogy Ben Johnson, aki nem csak Shakespeare-t, de Oxford XVII.grofjat is tulelte, szepen befogja a szajat, es hallgat, mint a sir halalaig az o legeslegnagyobb szinhazi vetelytarsarol?

Es meg mindig nincs vege a ketelkedeseimnek.

Edwardrol tudjuk, hogy nagylelkuen tamogatott (fonntartott) egy-par korabeli szinhazi tarsulatot igaz? Akkor logikusan nehez megmagyarazni, hogy ha o Shakespeare alneven szindarabokat fabrikal, amirol a foltetelezes szerint az egegyadta vilagon senki sem tud, mi a manonak nem azoknak a szinhazaknak ajanlotta fol a muveket, amelyeket egyebkent is a kegyeiben tartott? Eleg kozismert, hogy Shakespeare mar akkori mercevel is profitabilisnak szamitott (nem jol irtam; helyesen: Shakespeare akkori mercevel még profitabilisnak szamitott) - vajh' mi okbol engedte at az "igazi" Shakespeare ezt a penzt a konkurrencianak?

Ezekhez kepest az mar csak bagatell dolog, hogy mondjuk egyetlenegy mas jellegu koltoi murol (pl. szonettekrol) sem tudunk, amely Oxford XVII.grofjanak a tolla alol kerult volna ki (marmint sajat nevén), pedig abban az idoben elegge trendi volt sajat zsengek keziratban valo terjesztese a barati korben (hogy mast ne mondjak, I. Erzsebet is elkovette ezt). Jo, jo, a szindarabiras talan zsenirozhat, de hat egy emelkedett szonett...?

Attol tartok tehat, hogy a Shakespeare-darabokat vizsgalva nem fogunk tul sok meggyozo bizonyitekot talalni arra, hogy itt egy kitalalt szemellyel van dolgunk. Annal tobbet viszont egy zsenialis irora, koltore, dramaturgra, szineszre, rendezore, es ki tudja meg, mire is.