Kinga Britschgi
2013. 04. 28.
Élet és irodalom.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Mottó: "I like this bridge," she said. "No cars. Only lovers and old ladies in hats. People with nothing to do. This bridge has absolutely no common sense."

–- Arturo Pérez-Reverte

 

Megint csak a nagyon finom, alig eszreveheto osszecsengesek: aprilis a kolteszet hava az USA-ban; a minap (a remek Where the Wild Things Are miatt) ujranezek egy masik Jonze-kedvencet, az Adaptation-t, a masnap irni akarok egy igen bugyuta posztot, amibol talan csak a transzrealitasnak definialt fogalom a tulelo, es maris ott vagyok annal a temanal, ami mar hosszu-hosszu ideje ugy igazan piszkal engem itt, az Óperenciás-tengeren túli élet és irodalommal kapcsolatban.

A linearis (arisztoteleszi) narracio kimondott vagy kimondatlan torvenye szepen, lassan eluralkodik rajtunk a világnak ebben a szegletében (és fenyegeti az Elbától keletre eső vidékeket is).*** Mostanara mar nem csak szinte kizarolag igy tudunk sajat magunkrol es a minket korulvevo vilagrol gondolkozni es beszelni (mindig es kizarolag "torteneteket" meselunk), de ennek kiterjesztesekent, ez a szigoruan linearis vonal teljesen atitatja, atjarja let-erzeteinket, let-erzekeinket (mondanam slamposan: tapasztalatainkat) is.

A kerdesek mondjuk ezek lehetnenek: "Kepesek vagyunk-e meg linearis narracion kivul mashogy is gondolni az eletunkre, a vilagra, es - miert ne? - magara a tortenelemre?" Valamint: "Vajon miert lenne ez fontos?"

Ha nagyon roviden akarnek ez utobbira valaszolni, akkor azt mondhatnam, hogy azert fontos, mert azzal, hogy manapsag mindent beszuszakolunk ebbe az arisztoteleszi narracios dobozba, hogy megtalaljuk az "ertelmuket", a "tanulsagot", a "megoldast", a legalapvetobb emberi tapasztalatok, erzetek veszit(het)ik el az intenzitasukat, a szepseguket, a borzalmukat, azaz a valosagukat, a valosagunkat. Az Adaptation (es mellekesen az un. contemplative cinema nagy resze) eppen az ellenkezojere tesz kiserletet: teret enged valamifele idotol nem korlatozott gondolkodasnak, kontemplacionak, es Jonze filmje sem probal masrol "szolni", mint... viragokrol. Nem a viragok biologiajarol, nem a viragok abrazolasanak torteneterol, nem a viragok evoluciojarol, hanem csak magukrol a... viragokrol. A viragok puszta jelenlevéséről.

Ennek a mostansag mindent elborito linearis sztori-meselesnek nyilvanvaloan teleologikus gyokerei vannak, amire, oszinten szolva, en sosem voltam vevo. Sot, hogy tovabb fokozzam a kedelyeket, meg raadasul veszélyes hazugságnak is tartom a mindenaron valo ragaszkodast a teleologiahoz. Termeszetesen nem azt allitom, hogy a szovegeknek (az "irodalmi muveknek", stb.) es - legyunk itten nagyvonaluak - maganak az eletunknek nincs ertelme (ellenkezoleg: eppen ezt probaltam koruljarni egy regebbi posztsorozatban valahol mashol), hanem azt, hogy igen megteveszto azt allitani, hogy kotelezo elem a foltetelezett jelentes ("ertelem, uzenet") es raadasul csak es kizarolag a narracio vegen derulhet ki, mi is ez. Mi tobb: nem csak megteveszto leegyszerusites, de egyenesen hazugsag, hogy mindez egy szep, sima narracios iv vegeredmenye. (Magán-mellékszál: azon gondolkozom, hogy vajon a linearis narracio irant erzett gyanakvasomnak vajon reszben - de csak reszben! - oka lehet-e a kulturalis hatterem, az irodalmi izlesem vagy egyszeruen az, hogy tul sok elvarratlan szal van korulottem?)

A kerdesek sokasodnak.

Vajon mi az a mi nyugati tipusu Operencias-tengeren tuli (ertsd: nem keleti) gondolkodasmodunkban, ami arra kesztet bennunket, hogy ragaszkodjunk a linearis narraciohoz? Miert van az, hogy (latszolag) keptelenek vagyunk eligazodni az elet(unk)ben anelkul, hogy meg a legaprobb esemenyt is kerekegész tortenetkent interpretaljuk? Miert hessegetunk el gyorsan mindent, ami nem tesz eleget bizonyos ertelemre (de legalabbis formara) vonatkozo elvarasainknak? Ha nincs sztori, akkor nem letezunk? (Es ha van sztori - mondjuk blogok, mindenfele megosztók, kozossegi oldalak, ahol leirhatjuk eletunket tortenetek soraban - akkor mar van a letezesunknek ertelme?) Akarmit is hoz az elet, azt muszaj az arisztoteleszi modell mintajara ertelmeznunk, mert kulonben ertelmetlen, ertektelen, frusztralo, eszetlen, amitol a bennunk elo olvasoszerkeszto igyekszik minel elobb megszabadulni, de legalabbis gyorsan elfelejteni?

A tortenetmeseles respektalt es bátorított (kommunikacios) keszseg az itteni tarsadalomban, egy szonett improvizalasa nem az. Kialakulasa reszben valoszinuleg egesz egyszeruen a kozismert neurologiai tenyhez (is) kapcsolodik: a ket agyfelteke funkcio-kulonbsegehez.

A bal agyfeltekenkre hagyatkozunk a linearis idokepzet, az elhatarolodott ter, a hatarvonalak, a szinek, formak, stb. fogalmanak kialakitasakor, vagyis akkor, amikor analitikus gondolkodast vegzunk, beleertve sajat magunk definialasanak (az ondefinicionak) a folyamatat is. Manapsag a nyugati tarsadalmak nagy resze (slamposabban: a nyugati kultura, mint olyan) szinte behozhatatlan elonyben reszesiti agypotencianknak ezt a toredekes reszet a jobb felteke rovasara. A tarsadalom es a gazdasag a bal agyfeltekenkkel kapcsolatos funkciokat dijazza es respektalja elsosorban: a celtudatossagot es celszeruseget, a kiszamitottsagot es kiszamithatosagot, az elore eltervezettseget, a hataridos tevekenysegeket, stb.

A linearis narracio epitoelemei jellegukben emlekeztetnek mindezekre: alaphelyzetek definialasa, szinhelyek meghatarozasa, jellemek folsorakoztatasa, leirasok, esemenyekbol allo cselekmeny, fejlemenyek, megoldas, stb. - mind-mind olyan alkotoresz, amely a bal agyfeltekenk mukodesehez kapcsolhatoan irhato le. (Es ne feledkezzunk meg arrol sem, hogy maga a nyelvi kozpont is bal oldalon van, hiszen a nyelv elemei - mondotta volt Saussure - egymastol valo kulonbozoseguk alapjan, egymashoz kepest hatarozodnak meg, es igy az egesz nyelveszet lenyegeben neurologiai alapokon nyugszik.) Maskeppen szolva: a realista nagyregeny alapjaiban (a linearis idovonalban, onmagunk elkulonult, zart egysegkent valo folfogasaban, ami folyamatosan es osszefuggo fazisokban ivel at az elkulonult idopillanatokon) a bal agyfeltekenk kepessegei terjesztik ki hatokoruket, megpedig azert, hogy a vilagrol szerzett erzeteinket es tapasztalatainkat ebben a meglehetosen egyedi, de megis csak hianyos (szivem szerint persze tokeletlennek hivott) keretben prezentaljak.

Ezzel szemben (pontosabban: ezzel egyutt) a jobb agyfelteke felelos minden osszeolvadasert es osszekavarodasert: mindent egybefolyo egesznek lat, a fenyek, hangok, tapintasok, vibraciok, erzelmek es erzetek megkulonboztethetetlen masszajanak, csakis a jelenido letezik a szamara. A bal agyfelteke definialja onmagunk letezesenek tenyeit, a jobb agyfelteke pedig a vilagegyetem egeszebe integral bennunket. A bal agyfelteke rogziti azt, hogy kulonbozunk, a jobb megmutatja, hogy megis egyek vagyunk minden letezovel.

A mi itteni (nyugati/amerikai) kulturank egyetlen, gigantikus bal agyfelteke, ahol az analitikus gondolkodast, es kreativ rokonat, a linearis narraciot piedesztalra emelik es halas beszedekben ertekelik, hogy a reszletekre oly eberen vigyazva ertelmezi az eletunket.

Viszont mi van akkor, ha az eletunk szovedeket joreszt hatarozatlan, ide-oda ingo gondolatfoszlanyok, a folszinre toreshez tul bagyadt es gyonge erzelem-variaciok kepezik? Mi van akkor, ha eletunk legeslegboldogabb (vegiggondolando magamnak: mi a boldogsag?) pillanatait valojaban mindossze folvillano fenyeket visszavero, szettoredezett uvegcserep-csodak alkotjak? Mi van akkor, ha az eletunket alkoto elemek egy reszenek valoban nincs sem hatarozott alakja, sem iranya, sem uzenete, sem vege, sem semmifele erzelmi hatasa es allapota a letezesuk puszta tényén kivul, azonkivul a csupasz tenyen kivul, hogy valami, ami velunk tortent? Mi van akkor, ha nincs epulet es annak alkototeglai, ha nincsenek dijak es dijazottak, ha nincsen reg vart eljovetele a megvaltonak (akarmi is legyen az), a megvilagosodas pillanata nem letezik?

De a legizgalmasabb dolog: hogyan esett az meg, hogy az emberi leny, aki jellemzoen nem linearis narraciokent eli meg (tapasztalja, erzekeli) letezeset, vagyis a leterzese abszolut anti-linearis, megis ragaszkodik egy olyan modellhez (sot, mi tobb: komforterzetettel tolti el!) amely abszolut idegen a sajat lenyetol? Nem forditva kellett volna tortennie? Hogy azt erezzuk kenyelmesnek, puhanak, belakhatonak, amit ismerunk, es ahogy ismerjuk nap mint nap, percrol percre (azaz a vegletekig non-linearisnak)? Ha ez igy van, akkor nem az evolucio egyik legmeglepobb fordulata ez?

Viszont mindezzel elerkeztunk a kolteszethez.

A versolvasas, mint olyan, igen intenziv jobbfeltekes gyakorlat: gyakorlat arra, hogy cel nelkul, gondolatok nelkul, de (meg)erzesektol terhesen megfelelo idot toltsunk minden egyes szoval, hogy hagyjuk a vers ritmusat luktetni bennunk. Ez nem biztos, hogy esztetikai elmeny: a kolteszet talán etikai, filozofiai es spiritualis esemeny, latas-, hallas- es letezesi gyakorlat. A vers nem mas, mint a vilagegyetem egy szelid, ambator zsenialisan ravasz eszkoze arra, hogy megállásra, jelenlétre kenyszeritsen minket, jelenletunket kizarolag a vers szavai szamara kovetelje, egyik szo koveti a masikat, egyik sor a kovetkezot, nincs mas, nem letezik mas, nincs hova mennunk ebbol, nincs masra figyeles, nincs ertelem, nincs uzenet, nincs semmi egyeb. A vers a turelmetlensegunkkel, a mindent egyszerusiteni akaro tendenciankkal, a pragmatizmusunkkal, az örök hatékonyság vágyunkkal szembeni ellenallasunk gyakorlata. A versek az ellenállásunk titkosügynökei.

Es bar a nyelv minden karmával belevájja magat a masik oldal (a bal oldal) mélyébe, azert nem egeszen ugy van minden, ahogy van: a nyelv olyan, mint a termeszet; átlátszatlan, de ugyanakkor eleven es jelenlevo, csondesen makacs, nem kovetelozik, sajat maga jelenletebe bezart, megis orommel befogado es mindent korulolelo.

Igy aztan, ha viragokra van szuksegunk, hogy megalljunk, es beleszagoljunk az idon kivuli pillanatok csondjebe, ahogy Jonze is figyelmeztet, akkor azert ott van nekunk a kolteszet, hogy megmentse a nyelvet a linearis narracio rank harulo kinzo kenyszeretol.

__________________________
***Immar 18 hosszu, folyamatos eve elek az USA-ban; talan ez folhatalmaz a tobbesszam elso szemely hasznalatara akkor, amikor elsosorban az itteni helyzetrol irok.
 

Kulcsszavak: film, irodalom

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés