Nem tudom, hogy kit erdekel (engem peldaul nagyon), de el egy francia kepregeny-szerzo, bizonyos Pierre-François Beauchard, muveszneven David B., aki szep lassan a legeslegjelentosebb kepzomuvesz-irok koze araszol, elkepeszto munkakkal. (Hogy megis merre kellene keresgelni, ahhoz elmeselem, hogy kitalaloja es alapitoja annak az alternativ kepregenykiadonak, amelyik mondjuk folfedezte es eloszor kiadta Satrapi-t, a Persepolis szerzojet. Szoval azert nem akarki, ebbol a szempontbol sem.)

Persze ezzel a "legeslegjelentosebbel" lehet vitatkozni, viszont azzal mar aligha, hogy a legenigmatikusabb es legizgalmasabb ilyen termeszetu munkakat teszi le az asztalra. (Még az "egyik" szot sem biztos, hogy megengedem.) Ha nagyon okoskodni akarnek (es akarok), nem letezik meg egy olyan muvesz, aki a belso, metafizikai allapotok es allomasok vizualis megjeleniteseben folulmulna ezt a kábé 50 eves francia zsenit. Olyan abszolut egyedi es egyetemes vizualis vilagkepet hozott letre, amely csak es kizarolag a legnagyobbaknak sikerult eddig a muveszettortenetben.

Kicsit regebben, karacsonyi ajandekkent kerult a kezembe az egyik muve, ami itt (USA) Epilepsziás neven futott (ugy egyebkent az eredeti francia cim sokkal szimbolikusabb es kifejezobb: L’Ascension du Haut-Mal). 300+ oldalnyi szivszorito oneletrajzi csoda es remalom a batyja igen sulyos betegsegerol, de leginkabb arrol, hogy a csalad hogyan is probal ezzel egyuttelni, allandoan es kitartoan az egi es foldi dolgokat elvalaszto szakadek es az ezzel jaro szornyusegek es csodak kozott/folott/alatt/mellett koteltancolva.

Ezt az univerzumot (amely vizualitasa egyszerre rokon Bosch-sal es a szurrealistakkal, kozepkori fametszetekkel es a rokokóval) egyfajta igen eros gnoszticizmus itatja at, ahol a tulvilag, az innen-en tuli vilag igen szubjektivan es tukorcserepeiben van jelen. Viszont eppen ez az illuzorikus (?) kozeg teszi lehetove, hogy eljunk es tuleljunk, meseli a szerzo. A Valosag mindenfajta kozvetlen erintese csak elpusztit bennunket (ahogy ezt David B. kovetkezetesen rajzolja-meseli nekunk azota is, a kesobbi darabokban, mint peldaul a A lefátyolozott profétában). Az ember a Valosag es a Semmi kozotti bizonytalan terepen egyensulyoz, es arra iteltetett, hogy a vilagot, mint hazugsagok, latszatok es illuziok szovevenyet lassa, mi tobb, eppen ezek a latszatok alkotjak letezesunk lenyeget. A Latszat tartja kordaban a Valosag pusztito erejet azzal, hogy allandoan emlekeztet ra, hogy allandoan jelenlevonek definialja, allandoan figyelmeztet ra. Mar ennyi is eleg lenne, hogy az erdeklodesunk es lelkesultsegunk ez irant a pacak irant hatartalan legyen, de aztan jon B. vilagaban még egy bizarr csavar, nevezetesen az, hogy akarhogy is nezem a torteneteket es a grafikat, ez a bizonyos orokkevalosag, a "tulso oldal" osszehasonlithatatlanul valosagosabbnak, egyertelmubbnek, kiismerhetobbnek tetszik, mint az un. Valosag. Az a "tulso oldal", hadd emlekeztessek ra, amelyik a letezesenek lenyegeve tette az emberiseggel szembeni ellenseges viszonyt.

Üldögélj a napon, adj föl mindent, és légy a magad ura, irja Pessoa.

Na ja.

Ha tehetnénk. Ha mernénk. Ha megérné. Ha.