Öregszem. Elokerulnek es nagyon fontossa lesznek bizonyos dolgok. Autentikusan élni, szerelem, remény, ilyenek.

Nem regen olvastam egy Musil-novellat (anno a Vereinigungen - Egyesülések, vagy valami ilyesmi, már, ha jol forditom - kotetben jelent meg egy masikkal egyutt, nem tom, hogy van-e magyarul, en angolul talalkoztam vele eloszor).

Ebben a hosnonek egy igen eredeti logikai gondolatsora tamad a szerelemrol (vagy a Szerelemrol). Zanzasitva: a ferjebe szerelmes asszony megcsalja a hazastarsat, ami miatt gyotrodik kellokeppen, de aztan eljut egy bizonyos vegkovetkeztetesig - ld. az alanti gondolatlancot -, es megnyugszik, hogy meg mindig szerelmes a ferjbe, es ezert nincs baj.

Ime nagyjabol a logikai lepcsosor, hosnonk szerint:

Induljunk ki abbol, hogy a szerelem, ugye (mint jelenseg), vagy kozonseges, foldi vágy és/vagy viselkedes valaki irant, vagy pedig valamifele nem evilagi, transzcendentalis izé. Namarmost: ha foldi vággyal van dolgunk ez ügyben, akkor mindig beuthet a mennyko, azaz megjelenhet hirtelen egy erosebb, surgetobb, aktualisabb vágyakozás, ami kiuti az elozot a nyeregbol, es "megcsalatashoz" vezet. Viszont az igazi, valos, éteri (vagy milyen) szerelem (a Szerelem) nem hajladozhat ide-oda ilyen veletlenszeru viharoktol, vagyis egy uj vágy formalodasa nem rombolhatja le. Azaz: a Szerelem nem csupan foldi vágy, hanem sokkal inkabb a transzcendentalis micsodara hajaz. Ebbol viszont az kovetkezik, hogy ha a Szerelem tehat nem kapcsolhato kozvetlenul valamifele foldi, roghoz kotott vágyhoz, akkor az ilyen tipusu vágybol szarmazo cselekedetek nem is szamithatnak a Szerelem megcsalatasanak, mert hogy a szerelem es a vágy teljesen kulonbozo allatfajok.

(Itt vegzodik a novella belso logikaja.)

A szekertaborok allaspontjai, ahogy en latom, szikaran megmerevedtek. Tobbsegunk manapsag abszolut nem kivanja azt hinni, hogy a szerelemben bennefoglaltatik akarmifele nem evilagi huncutsag. Csakhogy ez annak elfogadasat jelenti, hogy a valaki melleti elkotelezettsegunk abszolut veletlenszeru, azaz, ha a korulmenyek ugy hozzak (jobb deal-re lelunk), barmelyikunk kesz elarulni ("megcsalni") a tarsat, es vica versa, a tarsak is ugyanigy.

Mikk-makk-makk, itten van a valasz: a szerelem, vagyis A Szerelem, mint olyan, nem letezik. Kesz. Ebben az esetben csak egy hercig kis hibaelmeletet koll gyartanunk: a szerelem olyan termeszetunek tunteti fol magat, amilyen termeszetebol kifolyolag nem lehet (lehetetlenseget allit onmagarol).

Az az erdekes egyebkent, hogy erkolcsi kerdesekben mennyivel konnyebben lenyelheto ugyanez a pirula, marmint a mismasolos morál pirulaja. Naná, egy csomo keso huszadik szazadi (remek) gondolkodo adta ez ala a lovat (ld. erkolcsi szkepticizmus listavezetoit, Kant meg csak az oklet razza rajuk). Mert az bizony igen tetszetos teoria, hogy az erkolcs valamifele szubjektivitason vagy kivanalmakon vagy vágyakon alapul, es ez persze a regi, dohos, fulledt erkolcsi folallas elutasitasahoz vezet(het). Uj idok, uj erkolcsok, es a szivos realizmus gyozedelmeskedik, end of story.

De mi ujsag a szerelemmel A Szerelemmel? A mismasolos tabletta nem nagyon megy le a torkunkon, es azt is elarulom, hogy miert. Mert fuggetlenul attol, hogy ki mit es miben hisz, az azert eleg biztos, hogy ha mast nem is, a szeretett leny irant erzett tiszteletet legalabb foltetlennek fogadjuk el. Es ha megkerdojelezzuk a szerelem kategorikussagat, akkor sajat szerelmessegunket vonjuk ketsegbe (azt, hogy szeretunk). Igaz, elvileg megvonhatnank a vallunkat, hogyaszondja: annal rosszabb hir ez a szerelemnek, hehe.

Csakhogy elt a vilagon egy 19. szazadi férfiú, történetesen Kierkegaard-nak hivtak, aki orok tanulsagul hagyta rank: atkozott legyen az a filozofus, aki elfelejti, hogy o is csak élő emberbol van...