Na ja: Cornell es az o dobozai.

Nem lehet sokat tudni roluk (mert ezek ilyenek), de azert annyit igen, hogy ugy tunik, minden egyes darab jelentesek, szimbolumok hosszu soraval telitett. Es bar tudom, hogy ez nem igazan eredeti gondolat, azert csak leirom, hogy az embernek ohatatlanul is Walter Benjamin jut eszebe roluk, nem csak Cornell modszere (a kollazs-assemblage) miatt, hanem amiatt a nosztalgia miatt is, ami Cornell munkait atlengi. Ami erdekes ebben a nosztalgiaban, figyeljuk csak meg, hogy nem csupan a veszteseg erzeterol szol, hanem az eselyrol is, a lehetosegek eselyerol, arrol az erzesrol, hogy a mult, mint valamifele utopia toredeke vagy / es hulladeka, ujraeled a jelenben. Benjamin-nal mindez a passzazsok, mint a tulvilagra nyilo kapuk, mitologikus ertelmezesekent jelenik meg, Cornell-nel pedig a mult oriasi luxusszalloi az egboltra vetitodnek ki. 

Benjamin ugy irja le ezt a folyamatot, mintha egy ebresztoora a mult szazad giccseinek folebresztesevel, folelesztesevel hivna naggyulesre, vagyis maskeppen: ez a (targyakat) gyujto aktivitasa.

A gyujtemeny letrehozasaban - irja B. - az a donto elem, hogy a targy elszakad eredeti funkciojatol, hogy ezaltal onmagahoz igen hasonlo targyakkal keruljon a leheto legszorosabb kapcsolatba. Ez a kapcsolat, folytatja a gondolatmenetet B., a "teljesseg" kategoriajaba tartozik, ami nem mas, mint a targyak egyik abszolut irracionalis jellemvonasanak, a puszta keznellevoseguknek a legyozesere tett nagyszabasu kiserlet azaltal, hogy a targy integralodik egy uj, pontosan megszerkesztett tortenelmi rendszerbe, a Gyujtemenybe.

Ha mindehhez meg hozzavesszuk a Foucault-fele "uj" termeszetrajzi tabla(zato)kat is, akkor ott all elottunk ennek egyik igen sajatos kepzomuveszeti peldajakent Joseph Cornell es az o dobozai. Sajatos, mert nem termeszetrajzi targyakat sorakoztat fol "egymas melle, feluletuket jol lathatova teve, kozos tulajdonsagaik szerint csoportositva, es igy gyakorlatilag maris analizalva ezeket" (Foucault), hanem maganak a tortenelemnek a hordalekat, toredekeit, fecnijeit.

A gyujto persze nem mas, mint a tudomanyos kutato parodiaja, es Cornell pedig a gyujtok parodiajanak latszik: az o gyujtemenyeinek ugyanis nincs tobbe mas celja, mint folmutatni azt az altala ertelmezett meglepo es a beavatatlanok szamara erthetetlen kapcsolatrendszert, ami a targyak kozott fonnall.

Furcsa modon minderrol eszembe jutott Hirst Patikája.

Igazabol, olyan ez az egesz mu, mintha egy orult tudos beszabadult volna a Tate-be "rendet rakni". De persze Hirst orultsege nem azonos Cornell-evel: Hirst "gyujtemenye" nem a szenvedely gyermeke, hanem a targyak egyszeru mennyisegi tularadasaba valo beleszerelmesedesnek az (egyik) eredmenye. De ha mar itt tartunk: mig Cornell munkai a ma mar elkepzelhetetlen (termeszetrajzi) tudomanyhoz valo viszonya miatt fantasztikumnak tunnek, Hirst azert - minden ellentmondasossaga es bloffje ellenere - kisertetiesen modern.